CSAPATUNK AZ ERŐSSÉGÜNK

Giczi ImreNyílt forráskódú rendszerek osztályvezetőNyílt forráskódú rendszerek osztály
„A VÁLTOZATOS NAPI MUNKAVÉGZÉS, A SEGÍTŐKÉSZ, KÉPZETT KOLLÉGÁK, VALAMINT A FOLYAMATOS FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉG MIATT SZERETEK ITT DOLGOZNI.”
Hosszú évek során multinacionális cégeknél megszerzett szakmai tudásomat és nemzetközi tapasztalataimat 2017 év vége óta kamatoztatom a NISZ Zrt.-nél, ekkor csatlakoztam vállalatunkhoz senior IT rendszertervezőként. 2019 októberétől csoportkoordinátorként, 2022 márciusától pedig osztályvezetőként tevékenykedem, amelynek köszönhetően a nagy volumenű szakmai projektek és kihívások mellett vezetői szerepköreimben olyan feladatok is a munkám részévé váltak, mint a kollégák, illetve egy mérnöki gárda koordinálása; munka- és folyamatszervezés, célmeghatározás, koncepcióalkotás.
2020-ban Vezérigazgatói elismerő oklevelet vehettem át addigi munkám elismeréseként. 2021-ben, az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából a kormányzati informatikai fejlesztési projektek sikeres megvalósításában végzett tevékenységemet Miniszteri elismeréssel honorálták.
A Nyílt Forráskódú Rendszerek osztályvezetőjeként, olyan különleges megoldandó feladatokkal és fejlesztésekkel találkozom, amelyekre sok esetben világszerte az elsők között keressük a megoldásokat.

Gyenes BerillJunior HR generalistaHumánerőforrás igazgatóság
„AZ EMBERI KAPCSOLATOKRA IS MINŐSÉGI IDŐT SZÁNUNK.”
Amikor 2020 őszén HR gyakornokként elkezdtem dolgozni a NISZ-nél, már az első nap végén tudtam, hogy itt szeretnék maradni az egyetemi évek végeztével is. Számomra a csapat teszi igazán különlegessé a NISZ-t, mert itt az emberi kapcsolatokra is minőségi időt szánunk. Tökéletes átmenetet jelent számomra az egyetem biztonságos hálója és a munka világa között. Nagyon boldog vagyok, hogy 2021 márciusától kezdve Junior HR generalistaként foglalkozhatok a toborzás és kiválasztás minden lépésével, valamint a hallgatókat érintő programok szervezésével is.
Nagyon motiváló számomra, hogy láthatom a munkám eredményét! Végig követhetem hogyan lesz egy szuper jelöltből sikeres kolléga. Bár rövid időt töltöttem a NISZ-nél, mégis vannak olyan eredmények, melyekre büszke vagyok, ilyen a gyakornoki program kialakítása is.

Varga OrsolyaCsoportkoordinátor1818 Kormányzati Ügyfélvonal
„AZ ÖSSZETARTÓ, SOKSZÍNŰ CSAPAT MIATT SZERETEK ITT DOLGOZNI.”
2015-ben diákként csatlakoztam a 1818 Kormányzati Ügyfélvonal csapatához. Nagyon büszke vagyok arra, hogy jelenleg csoportkoordinátorként 45 munkatársunk munkáját menedzselem.
Az összetartó, sokszínű csapat miatt szeretek itt dolgozni. Kiemelkedő sikerként éltem meg, hogy a 2019-ben a Családok évében, több mint 20 000 állampolgárnak segítettünk családtámogatási ellátásokkal kapcsolatos kérdésekben, melynek koordinálása az én feladatom volt. 2019-ben elnyertem az Év Munkavállalója címet, illetve büszke vagyok arra, hogy 2021-től a NISZ Kulcsmunkatársi Programjában vehetek részt. Szakmailag, és emberileg is nagyon sokat fejlődtem az eddig itt eltöltött idő alatt, és sokat köszönhetek vezetőim támogatásának.